Sosem voltak olyan jók a magyar-kínai kapcsolatok, mint most

2014. november 10.

Soha nem voltak olyan jók, hatékonyak és eredményesek a Magyarország és Kína közötti kapcsolatok, mint most – mondta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter a Kínai-Magyar Barátságért Kitüntető Díj – Nagy Fal elnevezésű kitüntetés átadásán, az Országházban.

A tárcavezető hangsúlyozta: ez az együttműködés hosszú távon akkor tartható fenn, ha az emberi kapcsolatok vonatkozásában is megfelelő alapja van, ezért fontos a most átadott díj. Kiemelte: a keleti nyitás külpolitikai és külgazdasági stratégia fontos alappillére a hosszú távú, kiszámítható és kölcsönös előnyöket nyújtó együttműködés Kínával, és alapvetően konszenzus van e kapcsolatépítés fontosságáról a politikában.

Fotó: Bruzák Noémi/MTI
Fotó: Bruzák Noémi/MTI
A gazdasági kapcsolatokat illetően Szijjártó Péter közölte: tavaly rekordot döntött a Kínába irányuló magyar export, amely elérte a kétmilliárd dollárt, és remélhetőleg idén újabb rekord születik – az eddigi számok biztatóak. A kulturális kapcsolatok vonatkozásában is jelentős és látványos előrelépésről beszélt a miniszter. Felidézte: megállapodást írtak alá arról, hogy Pécsett nyílik meg a negyedik magyarországi Konfuciusz Intézet, és ez a hagyományos kínai orvoslás oktatását vállalja fel.

Jelenleg 446 kínai diák tanul Magyarországon, és ez a szám tovább növekedhet, jövő ősszel pedig megindul a kínai tanárképző mesterkurzus az Eötvös Loránd Tudományegyetemen – sorolta. Oláh Lajos (független) országgyűlési képviselő, Nagy Fal Magyar-Kínai Barátság Egyesület elnöke beszédében emlékeztetett: idén ünnepelik a magyar-kínai kapcsolatok fennállásának 65. évfordulóját, Magyarország a megalakulása után néhány nappal elismerte a Kínai Népköztársaságot.

Medgyessy Péter korábbi miniszterelnök indított el új Kína-politikát, és azóta minden miniszterelnök stratégiai partnerként gondol Kínára – mondta. Úgy vélte, két ilyen távoli és nagyságrendjében ennyire különböző ország azért tud jól együttműködni, azért ilyen sikeresek a kapcsolataik, mert nemcsak a diplomáciában és a gazdaságban működnek együtt, hanem az oktatásban, a kultúrában és más területeken is.

Fotó: Bruzák Noémi/MTI
Fotó: Bruzák Noémi/MTI
A képviselő megjegyezte: a díjat 12 szervezet alapította több mint egy évvel ezelőtt, most második alkalommal adták át. Az elismerést Bin Yun Song, a Huawei magyarországi vezérigazgatója, a Magyar-Kínai Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola képviseletében Erdélyi Zsuzsanna igazgató és Guo Jia Ming igazgató-helyettes, továbbá Wang Deqing, a Nemzetközi Chan Wu Szövetség elnöke vehette át. Bin Yun Song azt mondta, cége a két ország gazdasági kapcsolatainak előmozdítását a feladatának tekinti.

Erdélyi Zsuzsanna arról beszélt, hogy a díj elnyerése igazolja azokat az erőfeszítéseket, amelyeket a kétoldalú kapcsolatok építéséért tesz a magyar-kínai iskola. Wang Deqing pedig azt emelte ki, hogy Magyarországon sok Nobel-díjas nevelkedett, rengeteg fontos találmány született, “ez az ország bölcs ország, olyan hely, ahol meg lehet nyugodni, el lehet gondolkodni”.

(MTI)